Előzetes tájékoztatás a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program keretében meghirdetni tervezett Turisztikai szolgáltatások fejlesztése című pályázati kiírásról

2021-11-23T14:59:58+01:002021. november. 23.|

Kormány által 2020. évben elfogadott Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program fő célja a térség turisztikai vonzerejének növelése mellett a hosszú távú fenntartható fejlődés, a Térség népességmegtartó erejének növelése, az életfeltételek minőségi javítása, az elvándorlás megállítása. A Program keretében meghirdetésre tervezett Turisztikai szolgáltatások fejlesztése című, 3,7 Milliárd Ft forint keretösszegű pályázat a programban érintett településeken működő vállalkozások számára lesz elérhető. A Pályázati Kiírás révén induló és működő vállalkozások számára egyaránt lehetőség nyílik a turisztikai vonzerőkhöz kapcsolódó szolgáltatások bővítésére, valamint új turisztikai szolgáltatások létrehozására. A támogatás mértéke 70% lehet, összege pályázónként minimum 5 millió - maximum 300 millió forintban lett meghatározva. A Pályázati Kiírásra pályázatot nyújthatnak be azok a mikro-, kis- és középvállalkozások, illetve egyéni vállalkozók, amelyeknek a Tokaj-Zemplén Programban nevesített településeken található székhelyén, vagy telephelyén valósítja meg a fejlesztését. A fentiekben meghatározott településeken az alábbi gazdálkodási formakóddal rendelkező pályázók nyújthatnak be érvényes pályázatot: Korlátolt felelősségű társaság (GFO - 113), Részvénytársaság (GFO - 114), Betéti társaság (GFO - 117), vagy Egyéni vállalkozó (GFO - 231). Pályázni várhatóan az alábbi három fejlesztési komponens kapcsán lehet: A) induló és működő vállalkozások új turisztikai szolgáltatásához, vagy meglévő turisztikai szolgáltatásának korszerűsítéséhez, bővítéséhez kapcsolódó telephelyfejlesztés, beleértve a megvalósítási helyszín közvetlen környezetének fejlesztését telekhatáron belül (parkosítás, információs táblák, jelzésfestés, [...]