TOKAJI IRÁNYTŰ BESZÉLGETÉS ÖRÖKSÉGÜNKRŐL

Június 17-én immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Tokaji Iránytű névre keresztelt beszélgető est a Henye Borbárban, a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. és Keresztúri Esték közös szervezésében. Ezúttal a Tokaji borvidék világörökségi címéhez kapcsolódó téma került terítékre „Újrahangolt ÖRÖKségünk” címmel.

Olyan, szakmájukban sikeres emberek fejtették ki véleményüket arról, hogy mit jelent a ma emberének a hagyomány, örökség, mint Winkler Nóra, Csík János, Takács Ákos és Demeter Zoltán.  A Tokaj-hegyaljai táj és bor, a népművészeti és folklór hagyományok mellett a klasszikus magyar irodalmi örökséget is képviselték meghívottjaink.

Örökségünk megőrzése és újragondolása minden generáció számára kihívást jelentő folyamat. Takács Ákos a Red Bull kommunikációs igazgatója, a Red Bull Pilvaker ötletgazdája érdekes történetekkel színezve mesélte el, hogyan tudta elérni, hogy egy egész Aréna versekre tomboljon. Jó volt hallani egy tokaji magyar tanárnőtől, hogy saját bőrén tapasztalta, hogy elér a fiatalokhoz az üzenet, és így könnyebben meg tudják ismerni és szeretni az irodalmat. Csík János jó példája annak, hogy meg lehet szerettetni a magyar népzenét nagyobb rétegekkel is, hiszen neki sikerült divatba hoznia azt.

A beszélgetés során minden résztvevő egyetértett abban, hogy megőrzése fontos, de figyelni kell a folyamatosan változó és befolyásoló irányzatokra. A változás mellett nem szabad elfelejteni, hogy tisztelni és ápolni kell hagyományainkat és a hozzá kapcsolódó tudást. Ennek a tudásnak az átadása kulcsfontosságú a megőrzés és fejlődés tekintetében.  Minden generáció gazdagítja örökségünket, de ez csak akkor lehetséges, ha stabil ismeretekkel rendelkezik a hagyományokról. A fiatal, óvodás, kisiskolás generáció oktatásánál, nevelésénél kell kezdeni az alapok lefektetését. Demeter Zoltán szerint Tokaj-Hegyalja kimeríthetetlen lehetőségekkel rendelkezik mind a borászat, mind a kulturális örökségei tekintetében. A klasszikus értékek ápolása és átadása nem garancia, hogy minden generáció elő tudja csalogatni ugyanazt a minőséget, értéket.

A hagyományaink megújításához bátorságra, vakmerőségre, nyitottságra is szükség van. Egy újrahangolás esetén pedig fontos, hogy a lehető legszélesebb réteg számára öröm forrása legyen és felismerje benne saját örökségét.
Ez egész estéről készült felvétel itt megtekinthető.