2023-ban is: tisztítsuk meg együtt Zemplént!

Idén is „Tiszta Zemplénért 2023” hulladékgyűjtési akciót hirdet a Wáberer Alapítvány. Március 17-ig várják a zempléni alsó- és felső tagozatos általános iskolás csapatok, valamint a középiskolások, illetve a cserkészek jelentkezését az immár hagyománynak számító szemétszedés akcióra, amely március 19-én kezdődik és április 2-ig tart. 

A programra 10-25 fős csapatok nevezhetnek, alábbi feltételekkel:

  • a csapat nevének
  • a kísérő tanár, vagy kísérő felnőtt nevének feltüntetésével
  • a megtisztítandó terület pontos és részletes definiálásával.

A legtöbb hulladékot összegyűjtő csapatokat kategóriánként értékelik és a helyezést elérők értékes jutalomban részesülnek. A harmadik helyért minden kategóriában 100 ezer forint jár, a második helyezést elérő általános iskolás csoportok 120 ezer forintot kapnak, ez középiskolások számára 150 ezer forint. A győztes általános iskolás csapatok 150 ezer forinttal lehetnek gazdagabbak, középiskolásoknak a győzelem 200 ezer forintot ér.