3,4 milliárd forintos fejlesztések Tokaj-Hegyalja világörökségi helyszínein

Vallási helyszínek, kastélyok, műemlék épületek, történelmi utcarészek újulnak meg a „Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj világörökségi helyszíneinek fejlesztése” című projekt keretében, amelynek megvalósítására 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. konzorciumi partnereivel a Széchenyi 2020 programból. A projekt célja a világörökségi helyszín versenyképességét javító turisztikai attrakciók kialakítása.

  A beavatkozás a világörökségi helyszínek épített örökségeinek, objektumainak állagmegóvására, turisztikai célú fejlesztésére irányul Tokaj-Hegyalja kiemelkedő egyetemes értékeinek bemutatása céljából. Tokaj városában a belvárosi sétáló utca egységes szerkezetű átépítése, 19 főutcai ház homlokzatának rekonstrukciója, valamint az óvárosi parti sétány fejlesztése valósul meg. Megújul Mád belvárosa, a Borsay-kastély kertje közösségi térré alakul, a Sichermann-ház interaktív kiállítással bővül. A projekt részét képezi a tállyai Mailloth-kastély belsőépítészeti átalakítása, a kastélykert rendezése, a tolcsvai Rákóczi-kastély fejlesztése. A vallási értékmegőrzés keretében megújul a tállyai evangélikus templom, a bodrogkeresztúri római katolikus templom és a csodarabbi háza. Az intézkedés továbbá a borászati védett épített örökség megőrzését, turisztikai funkcióbővítését is szolgálja, többek között a tolcsvai Rákóczi pince, a tarcali Rákóczi-szüretelőház és a sátoraljaújhelyi Ungvári pincesor környezetének, funkcionális és infrastrukturális elemeinek helyreállítása által.

A konzorciumvezető 10 helyszínre a Tokaj világörökségi borvidék egészét 3D-s grafikával megjelenítő, hatnyelvű, turisztikai információs táblát telepít. Az információs táblákhoz telefonos applikáció, hangos túravezetés készül, amely a világörökségi helyszínre, objektumhoz érkező turisták eligazítását, tájékoztatását segíti.

A megkötött támogatási szerződés birtokában a konzorcium megkezdte a kivitelezési munkák és az eszközbeszerzések előkészítését, a fejlesztés várhatóan 2018 őszén indul és a tervek szerint 2020. június 30-án zárul.

A beruházás eredményeként néhány éven belül éves szinten 78.000 fővel nőhet a látogatók száma.

A projektben a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. konzorciumi partnerei a Magyar Turisztikai Ügynökség, Sátoraljaújhely Város Önkormányzata, Grand Tokaj Zrt., Tokaj Város Önkormányzata, Tokaji Kutatóintézet Szőlészeti és Borászati Kutató Nonprofit Kft., Mád Község Önkormányzata, Keresztir Hagyományőrző Alapítvány, Tállya Község Önkormányzata, Bodrogkeresztúri Római Katolikus Plébánia, Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ és a Magyarországi Evangélikus Egyház.