Lezárult a 2020-ban útjára indult, Wáberer György nevével fémjelzett, Tokaj-Zemplén Térségfejlesztési Program egyik legjelentősebb beruházása, amely a tokaji Kopasz-hegy lábánál fekvő Tarcalon valósult meg.
A projekt célja egy látványos, a helyi lakosság igényeit kiszolgáló, valamint az ide látogató turisták, üdülő vendégek fogadására alkalmas településközpont kialakítása volt.
A Tarcal településközpontjában végzett komplex fejlesztés 13 helyszínt érintett, amely során elsősorban a belterületi utak, járdák és kapcsolódó közterületek állapotát javították. Ezt kiegészítették a szükséges közműfejlesztésekkel, csapadékvíz-elvezetés rendezésével és kültéri utcabútorok beszerzésével. Az 1 milliárd forint összértékű beruházás során az alábbi konkrét fejlesztések valósultak meg:
- 3610 méter út építése 13 különböző helyszínen.
- 1977 méter járda építése 7 különböző helyszínen.
- 7560 m² zöldfelület megújítása 13 különböző helyszínen.
- 1517 folyóméter csapadékvíz-elvezetés kialakítása 6 helyszínen.
- 55 parkolóhely létrehozása.
- 2 közlekedésbiztonsági elem (információs tábla) kiépítése.
- 77 darab utcabútor (kerti pad, szemetes, kerékpártároló) kihelyezése.
Az infrastruktúra fejlesztésének köszönhetően Tarcal idegenforgalmi növekedést prognosztizál, továbbá a község gazdasági lehetőségeinek bővülése, a településkép és a helyi lakosok komfortérzetének javulása várható. A „Bor utca” kialakítása különleges lehetőséget nyújt az idelátogatók igényes környezetben való fogadására, bor- és gasztronómiai rendezvények megtartására.A település Fő utcájának központi részét érintő fejlesztés a békebeli polgári korszakot idézi meg.
A Könyves Kálmán Művelődési Ház és a Tokaj-Zemplén Fejlesztési Programból megvalósult Borutca átadó ünnepségén Butta László, Tarcal polgármestere beszédében kiemelte, hogy a cél egy barátságos külső kialakítása volt, mintha egy osztrák határszéli vagy Balaton-felvidéki kisvárosban sétálna az ember. A projekt megvalósítását teljes mértékben hazai forrásból sikerült finanszírozni, amelyért köszönetet mondott a Magyar Kormánynak és a Pénzügyminisztériumnak.
Butta László hangsúlyozta, hogy a megújult épületeknek és utaknak köszönhetően Tarcal a falusi vendéglátásra jellemző kiadó szobától az ötcsillagos luxushotelig teljes palettával rendelkezik. A fejlesztések révén Tokaji borvidék és térsége közelebb került a Tokaj Zemplén Térségfejlesztési Programban megfogalmazott célhoz, hogy Budapest és a Balaton után Magyarország harmadik leglátogatottabb turisztikai térsége legyen.
Dr. Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára kiemelte, hogy Tarcal és környéke nemcsak a szabadságharcosok földje, hanem a világ legjobb borainak otthona is. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány elkötelezett a vidéki élet megerősítése és a vidéki infrastruktúra fejlesztése mellett.
Dr. Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese a tarcali beruházások kapcsán rámutatott, hogy Könyves Kálmán is felismerte Tarcal értékeit. Az új beruházások által a település főutcája és központi épületei megújultak, ezzel is erősítve a térség vonzerejét.
A fejlesztések hosszú távú célja, hogy a tokaji bor szerelmesei a világ minden részéről Tarcalba látogassanak. A kormány döntése nyomán a Bor utca 1 milliárd forintból újult meg, és számos új parkolóhely is kialakításra került. A jövőben további fejlesztések, mint a kerékpárút-hálózat kiépítése és egy pezsgőüzem létrehozása is szerepelnek a tervek között.
Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei közgyűlés elnöke büszkén emelte ki a régió páratlan történelmi és turisztikai értékeit. Tokaj-Hegyalja települései jelentős fejlődésen mentek keresztül, és a cél, hogy a régió Budapest és a Balaton után Magyarország harmadik leglátogatottabb turisztikai térsége legyen.
A Tokaj-Zemplén Fejlesztési Programnak köszönhetően Tarcal egy élhetőbb, szebb, európaibb környezetet biztosít a helyi lakosok és az ide látogatók számára.