Lezárult „Az én Tokaj-Hegyaljám” címmel január végén meghirdetett rajzpályázat. Összesen 89 alkotás érkezett 10 Tokaj-hegyaljai iskolai harmadik és osztályos diákjaitól a kultúrAktív Egyesület és a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. felhívására. A rajzpályázat a „Humán kapacitások fejlesztése a Sárospatak – Tokaj térségben” című EFOP projekt keretében megvalósuló oktatási projekt része.
A gyerekek rajzaikon, festményeiken és kollázsaikon nem csupán lakóhelyüket és kedvenc helyeiket mutatták meg, hanem a hozzájuk kötődő élményeiket is megörökítették: az ikonikus épületek és építmények mellett, a szüretet, a könyvtárlátogatást, csónakázást és horgászást a Bodrogon, a kirándulást a hegyekben és a Long-erdőben vagy a pávákat a sárospataki vár udvarán, a traktorokat a szántóföldön. A rajzokat még személyesebbé teszik a velük együtt érkezett rövid leírások, történetek.
A rajzpályázathoz kellett a pedagógusok lelkesedése is, akik összegyűjtötték, beszkennelték és beküldték a gyerekek munkáit a pandémia, a karantén és digitális oktatás ellenére is. Közreműködésükkel folytatódott a februárban online workshoppal elindult együttműködés a helyi iskolákkal.
A pályázat díjazottjai:
- Hely: Márki Anett | Túra a Tengerszemhez | Szent Erzsébet Katolikus Iskola Sárospatak
- Hely: Czeglédi Márta | Mádon | Koroknay Dániel Tehetséggondozó Általános Iskola, Mád
- Hely: Napravszki Dávid | A Bodrog és a Rákóczi vár | Szent Erzsébet Katolikus Iskola, Sárospatak
Különdíjasok:
Barnóczki Bálint | A szabadban | Koroknay Dániel Tehetséggondozó Általános Iskola, Mád
Fiedler Panna | Tokaj-Hegyalja | Pécsvárady Botond EGYMI, Sárospatak
Sáfár Réka | A Református Kollégium, ahogyan én megalkottam | Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona
Csapatdíj:
Bolyai János Katolikus Általános Iskola, Szerencs |4.b. osztály |Felkészítő tanár: Juhász Tiborné
A díjazottak részére a nyeremények az iskolákba kerülnek postázásra.
Az április elejétől elérhető tokajhegyaljagyerekeknek.hu weboldalra a díjazott alkotások és válogatás kerül fel a gyerekek munkáiból. A teljes anyagot pedig ősszel, a Tokaj-Hegyalja gyerekeknek című könyv átadásakor kiállításon mutatják be a szervezők.
Márki Anett
Czeglédi Márta
Napravszky Dávid