Idén először indult útjára a TokajTech Startup Program, amely a borászathoz, gasztronómiához, szállástechnológiához és turizmushoz kapcsolódó területek fejlesztését tűzte ki célul. A Wáberer György vezette Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács, a Startup Campus és az MFB csoporthoz tartozó Hiventures szervezésében létrejött program iránt érdeklődők számos innovatív projekttel jelentkeztek, amelyek közül a legjobb ötletek akár 20 millió forintos tőkebefektetésben is részesülhetnek. 

A Tokaj-Zemplén térség fejlesztése ihlette azokat a csapatokat, akik izgalmas ötletekkel és újító gondolatokkal pályáztak a TokajTech Startup Programba. A borászathoz, gasztronómiához, szállástechnológiához és turizmushoz kapcsolódó területek megújítása és az utazási kedv növelése ösztönözte azokat a jelentkezőket, akiknek a kétharmada validált ötlettel érkezett, de többen már prototípussal is rendelkeznek. A legtöbb ötlet a szőlészethez-borászathoz kapcsolódik, de vannak, akik a szállástechnológia, utazás, valamint a digitális turizmus területén szeretnének újat alkotni. 

 

A projektek közt megjelent a borászatban történő újrahasznosítás kérdése, innovatív borérlelő rendszerek és borfejtési eljárások alkalmazása, de sokan a technológia vagy üzleti világ oldaláról közelítették meg az iparágat. Drónos szőlőművelés, háttérellátó rendszer és régiós üzletfejlesztési stratégia is szerepelt a beküldött ötletek között.

Az inkubáció során a résztvevők olyan, a startup indításhoz szükséges elméleti és gyakorlati alapokat sajátíthatnak el tapasztalt szakamberektől, mint például az üzleti modell kidolgozása, pénzügyi tervezés, versenytárselemzés, piackutatás, valamint a piacra lépés stratégiájának kialakítása. A programot olyan neves szakemberek támogatják, mint Ifj. Szepsy István, borász és üzletember, a Szepsy Pincészet vezetője, dr. Vinnai Balázs, üzletember, startup befektető és mentor, többek közt a Codecool alapítója, a W.UP elnöke és befektetője, továbbá az IVSZ elnöke, valamint dr. Szepesi Richárd, üzletember, idegenforgalmi befektető, a Bambara, Shiraz Hotel, BalaLand Residence és a Minaro Hotel Tokaj alapítója.  

A képzés végére minden csapatnak egy rövid üzleti tervet kell készítenie, amely alapján kiválasztásra kerülnek a programot folytató projektek, akik januártól elkezdhetik a további 5 hetes befektetési felkészítést. A legjobb csapatok akár 20 millió forintos kockázati tőkebefektetési ajánlatot is kaphatnak, amely összegből a Hiventures 15, a Startup Campus 5 millió forintot biztosít. 

________________

Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanácsról

A Tokaji borvidék a világon egyedülálló adottságokkal rendelkezik, nem csak a bor, de természet, kultúra, hagyományok, épített örökség tekintetében is.  A Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács azzal a céllal jött létre 2014-ben, hogy segítse a térséget a fejlődésben, és olyan fejlesztéseket valósítson meg és koordináljon, amelyek amellett, hogy jobbá teszik az életet a borvidéken, vonzóvá varázsolják azt a turisták számára is. 2020-tól a szervezet munkája kiegészült a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program megvalósításával, amelynek célja, hogy a térség az ország harmadik legvonzóbb turisztikai térségévé váljon. A Programnak köszönhetően a Zempléni hegység természeti és kulturális adottságai összekapcsolódnak a Tokaji borvidék egyedülálló értékeivel, így még izgalmasabb úticél lesz az idelátogatók számára. A feladat Wáberer György, Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos irányításával zajlik.

További részletek: www.tbft.hu

 

A Startup Campusról

A Startup Campus egy európai központú innovációs ügynökség és startup inkubátor. Vállalati és állami partnerei számára fejleszt és valósít meg innovációs programokat: oktatási, inkubációs, befektetési, értékesítési és külföldi piacra lépési szolgáltatásokkal segíti az innovatív projekteket ötlet fázistól a nagy növekedési potenciállal rendelkező kkv-kig. Programjait nemzetközi csapat valósítja meg, jelenleg három országban és öt városban. A Startup Campus küldetése, hogy üzleti alapon hozzon létre a társadalom számára hasznos értékeket.

A Startup Campus küldetése, hogy üzleti alapon hozzon létre a társadalom számára hasznos értékeket. Kapcsolattartó: Tossenberger Tamás, kommunikációs vezető, tamas.tossenberger@startupcampus.hu, +36 30 429 98 78

További részletek a Startup Campus honlapján: www.startupcampus.hu

A Hiventuresről  

Az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures a magyar vállalkozások fejlődésének legaktívabb tőkebefektető partnere. Küldetése, hogy egyedi tőkefinanszírozási megoldásaival növekedéshez és innovációhoz biztosítson forrást a hazai vállalkozások számára. Befektetési programjai ötletfázistól nagyvállalatokig érhetőek el, mellyel lefedi a teljes vállalkozói ökoszisztémát, így fejlesztve annak versenyképességét. Portfóliócégeinek megbízható és rugalmas befektető partnere fejlődésben és válságkezelésében egyaránt.

Bővebb információ a www.hiventures.hu és www.valsagcsomagok.hiventures.hu  weboldalakon található.

További információ: Bíró Szilvia, Marketing és Kommunikációs Igazgató, media@hiventures.hu