HÓDÍTANAK A TOKAJI BOROK LONDONBAN

A londoni Wines of Hungary UK szervezésében 2020. január 29-én az elegáns londoni Merchant Taylors’ Hallban rendezték meg a Furmint Február rendezvényt. Több mint harminc Tokaj-hegyaljai borászat jelent meg az eseményen, akik széles szortimenttel mutatkoztak be az angol nagyérdeműnek.

A szigetország nagy érdeklődést mutat a magyar borok iránt, különösen a tokaji régiót kíséri figyelemmel. Anglia élénk piaci ígéretet jelent a térség borászainak, így ez a színvonalas londoni megjelenés kiváló alkalom volt a tokaji borok bemutatkozására. A második alkalommal megrendezett program résztvevői megismerkedhettek az egészen kis borászatokkal éppúgy, mint a legnagyobb termelőkkel.

Molnár Péter a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke elmonda, hogy az angol borszakma színe-java volt kíváncsi eseményre, borszakértők, szakújságírók, kereskedők, viszonteladók széles spektruma képviseltette magát idén is. Jó lehetőség ez a bemutatkozásra Tokaji borvidék borászainak, hiszen az eseménynek köszönhetően már most konkrét piaci partnerségek alakultak ki. Idén nem csak a szakma, hanem a borkedvelők is részt vettek a kóstolón, így a tokaji bor már a nagyközönség számára is elérhetővé vált.

A londoni kóstolón az alábbi pincészetek mutatkoztak be:

Barta Pince, Carpinus Borászat, Dereszla Pincészet, Disznókő Szőlőbirtok, Dobogó Pincészet, Füleky Pincészet, Gilvesy Pincészet, Gizella Pince, Grand Tokaj, Gróf Degenfeld Szőlőbirtok és Pincészet, Juliet Victor Pincészet, Karádi-Berger Borászat, Kardos Szőlőbirtok, Kolonics Pincészet, Kovács Nimród Borászat, Kreinbacher Birtok, Lenkey Pincészet, Mád Wine, Orosz Gábor Szőlőbirtok és Pincészet, Paangold, Pajzos Pincészet, Pálffy Pince, Pannon Tokaj, Patrícius Borház, Péter Pincészet, Royal Tokaji Borászat, SanzonTokaj, Sauska Tokaj, Szarka Pince, Szent Donát Birtok, Szepsy Borászat, Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok, Tokaj Nobilis Szőlőbirtok, TR Művek, Zsadányi Szőlőbirtok és Pincészet, Zsirai Pincészet.