Három kiemelt térségi szereplő megkezdi a mikrovállalkozási és lakásállomány-hasznosítási felmérést

A Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. is részt vesz abban az átfogó kutatásban, amely a lakhatási helyzet és a mikrovállalkozások igényeinek feltérképezésére irányul.

2025. február 25-26-án a KDMFÜ Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. szervezésében térségi lakhatási és mikrovállalkozási helyzetkép felmérését megalapozó szakmai műhelymunka került megrendezésre a Tolna vármegyei Györkönyben. Az esemény a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával és szakértőinek részvételével, a KDMFÜ Nonprofit Kft. szervezésében, a Balaton és Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács munkaszervezeteinek együttműködésével valósult meg.

A műhelymunka az “Új Gazdaságpolitikai Akcióterv II. és III. pilléreinek támogatása a kiemelt térségi fejlesztési tanácsok bevonásával” című projekt részeként szolgálja a három kiemelt térség – köztük kiemelten a Tokaj Borvidék – lakásállományának, lakhatási helyzetének és a mikrovállalkozások fejlesztési igényeinek feltérképezését. A program célja, hogy az érintett vármegyékben és járásokban működő gazdasági szereplők igényeit azonosítva hozzájáruljon a fenntartható térségi fejlesztésekhez.

Tokaj Borvidék fejlesztési lehetőségei előtérben A felmérés nem csupán a lakhatási és gazdasági helyzetkép pontosítását segíti, hanem a Tokaj Borvidék sajátos adottságainak figyelembevételével kiemelt lehetőséget biztosít a térségi gazdaságfejlesztési stratégiák megerősítésére is. A projekt előmozdítja a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft., a Balaton Integrációs és Fejlesztési Ügynökség és a KDMFÜ Nonprofit Kft. együttműködését, támogatva a térségek közötti tapasztalatcserét és közös fejlesztési irányok kijelölését.

A szakmai program keretében bemutatásra kerültek az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv célkitűzései és alappillérei, valamint a három térség aktuális gazdasági és lakhatási helyzete. A résztvevő szakértők között kiemelten szerepet vállaltak:

  • Dévald István, a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. ügyvezetője,

  • Horváth László, a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. kutatója,

  • Braun Zoltán, a Braun-Bősz Pincészet Szolgáltató Kft. ügyvezetője,

  • Dr. Koltai Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem KPVK oktatási dékánhelyettese,

  • Grónay Andrea Mária, a KDMFÜ Nonprofit Kft. ügyvezetője,

  • Sándor-Majoros Zsuzsanna, a KDMFÜ Nonprofit Kft. szakmai igazgatója,

  • Szoboszlai Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium osztályvezetője,

  • Fekete Károly, a Balaton Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. kutatásvezetője.

A műhelymunka operatív szinten is elindította a három térségi munkaszervezet stratégiai együttműködését. A résztvevők meghatározták a kutatás fókuszterületeit, azonosították a releváns érintetteket és véglegesítették a módszertant.

A kutatás következő lépései Márciusban megkezdődik a terepi adatgyűjtés, amely során mindhárom érintett térségben – különös figyelemmel a Tokaj Borvidékre – mélyreható vizsgálat készül a lakhatási és mikrovállalkozási környezet jelenlegi helyzetéről. Az eredmények összegzése és a fejlesztési irányok kijelölése egy szakmai konferencia keretében várható 2025 őszén.

További információ a KDMFÜ Nonprofit Kft. oldalán érhető el.