EGY ELTŰNT VÁR NYOMÁBAN – RÉGÉSZETI KUTATÁSOK A SÁTORALJAÚJHELYI VÁRHEGYEN

Sátoraljaújhely városa 2007-ben határozta el, hogy elindítja a vár hosszú távú régészeti kutatási programját. Az első pár év után bizonyossá vált, hogy ennek az eleinte többek által kétkedéssel fogadott vállalkozásnak komoly hozadéka lehet. A vár jelentős maradványai bontakoztak ki a törmelék halom alól, helyenként több méter magasan álló épületrészekkel, falakkal. Sátoraljaújhely Város Önkormányzata az addig önerőből és kisebb pályázatokból finanszírozott kutatási programra egy jelentős turisztikai fejlesztési támogatást nyert el. Lehetővé vált az ásatási terület infrastruktúrájának kialakítása, s az eddig feltárt romok konzerválása. A régészeti és állagvédelmi munkálatok az idei évben minden korábbinál nagyobb ütemmel haladnak tovább, s a feltárt, restaurált leletekből rövidesen nagyszabású kiállítás nyílik a Kazinczy Ferenc Múzeumban. Újhely vára jó példa arra, hogy egy ötletből és elhatározásból lépésről lépésre haladva hogyan lehet egy önmagán túlmutató, az együttműködésről és a közösségépítésről is szóló turisztikai projekt a 21. században.