28. november

GASZTRONÓMIAI ÉS LÁTOGATÓKÖZPONT LESZ MÁD RÉGI TŰZOLTÓSÁGI ÉPÜLETÉBŐL

2019-04-30T12:41:47+01:002018. november. 28.|

A Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. vezetésével 1,5 milliárd forint összegű támogatásban részesült Mád régi tűzoltósági épületének fejlesztése, a borvidéken hiánypótló gasztronómia és látogatóközpontjává alakítása. A turisztikailag frekventált térségek integrált termék és szolgáltatás fejlesztés (GINOP 7.1.9-17) pályázatból nyert összeg a térség turisztikai kínálatának színesítését szolgálja. Cél, hogy a látogatóközpont, mind bemutatási tartalmában, mind szolgáltatásaiban, mind az építészeti értékeiben felzárkózzon más, világörökségi címmel büszkélkedő, külföldi szőlészeti-borászati kulturtáj színvonalához.           A gasztronómiai és látogatóközpont kialakításával olyan attrakció jön létre, ahol a múzeumi-kiállítói funkció mellett rendezvény-, multifunkcionális terek tudják a turisták, valamint a helyi lakosság igényeit maximálisan kiszolgálni. A létesítmény a térség borászati hagyományait, borkultúráját, a szőlőtermesztés és a borkészítés folyamatát bemutató interaktív kiállításnak, illetve időszaki kiállításoknak is helyet biztosít majd. A tárlatok mellett az épület rendezvényhelyszínként, illetve információs pontként is funkcionál, elhelyezkedése alapján kiindulópontja lesz a Mád turisztikai és bor-gasztronómiai attrakciót felfűző útvonalnak is a felújításra kerülő főutcán.

07. november

UNESCO turisztikai konferencián jártunk Párizsban

2018-11-07T13:09:28+01:002018. november. 07.|

2018 a Kínai Turizmus Éve. Ennek keretén belül a fenntartható kulturális és örökségturizmus fejlesztési irányainak megvitatása volt az elsődleges célja a 2018. október 29-én Párizsban, az Unesco székházában megrendezett találkozónak, ahol dr. Kovács Attila a TBFT munkatársa képviselte a Tokaji borvidéket. Kína és az Európai Unió szorosabb turisztikai együttműködésének megteremtése kiemelt kérdés volt az eseményen részt vevő világörökségi és turisztikai szakértő számára.  A magas rangú eseményen a bizottság részéről Elżbieta Bieńkowska  belső piac, ipar, vállalkozások és kkv-k fejlesztéséért felelős biztos asszony míg, kínai oldalról Qu Xing, az UNESCO főigazgató-helyettese vett részt az eseményen. A konferenciát követő napon a World Heritage Journeys projektben részt vevő 34 világörökségi helyszín képviselője a Versailles palotában vitatta meg az európai világörökségi helyszíneket négy kategóriában bemutató weboldal marketing és stratégiai kérdéseit.             Az amerikai és kínai piacot célzó honlap kiváló lehetőség arra, hogy minél szélesebb rétegben megismerjék a turisták Európa legcsodálatosabb világörökségi területeit, köztük a Tokaji borvidéket. Büszkék vagyunk rá, hogy Magyarországról egyedüliként helyet kaptunk ebben a nívós produkcióban. A teljes cikk és az eseményen készült képek itt érhető el: http://whc.unesco.org/en/news/1897

02. október

INTERREG EPICAH KONFERENCA TOKAJBAN: HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS

2018-10-02T13:25:42+01:002018. október. 02.|

2018. szeptember 24-27 között az Interreg Epica nemzetközi projekt partneri találkozójának soron következő állomása – Olaszország, Spanyolország és Görögország után – a Tokaji borvidék volt. Nyolc ország képviselői vettek részt a tanulmányúton. A Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. keretei között megvalósuló projekt célja a határokon átnyúló természeti és kulturális örökség népszerűsítése és védelme. A partnerekkel együttműködve különböző fejlesztési módszerek kerülnek kidolgozásra, amelyekből jelentés készül az Európai Bizottság számára. A jó gyakorlatok cseréjének köszönhetően olyan fejlesztési javaslat készül, amely iránymutatást ad a határon átnyúló programok javítására, a természeti és kulturális örökség eredményesebb kezelésére, turisztikai vonzerejének fejlesztésére.             Az 5 éves időtartamú projekt munkálatai 2017-ben kezdődtek Portugáliában, Portóban. A találkozón bemutatkoztak a projektben részt vevő partnerszervezetek, Portugália, Spanyolország, Olaszország, Görögország, Észtország, Románai, Csehország, és Magyarország. Magyarország az alapfeladatok mellett a kommunikációs stratégia kidolgozását, a közösségi média felületek és a honlap kezelésének a feladatát kapta. A szeptember 26-én Tokajban megrendezett konferencia célja az volt, hogy bemutassa Tokaj-Hegyalján és környékén megvalósult Interreg projektek, a határon átnyúló fejlesztési és turisztikai lehetőségek. Strommer Dávid a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. ügyvezetője és Xoan Vazquez Mao a program vezetője köszöntő beszéde utána bemutatásra kerültek a térségben megvalósuló az Interreg fejlesztések, úgy, mint [...]

20. szeptember

VILÁGÖRÖKSÉGI KIRÁNDULÁSOK: VÁLTOZZ! UTAZZ MÁSKÉPP! LÁSD A LÉNYEGET!

2018-09-20T14:46:07+01:002018. szeptember. 20.|

A Tokaji borvidék Európa legcsodálatosabb világörökségi helyszínei között Európa 34 csodálatos világörökségi helyszínét, 19 Európai Uniós országot bemutató innovatív honlapot indított az UNESCO, a National Georgaphic szakmai bábáskodása mellett. A főképp kínai és amerikai turistákat csábító Európa, romantikus, királyi, földalatti és ókori világörökségi helyszíneit bemutató felületre egyetlen magyar szereplőként került be Tokaj-Hegyalja! A Tokaji borvidék Világörökségi Gondnokságának közreműködésével lehetőség nyílt arra, hogy Magyarországról egyedüliként a Tokaji borvidék is megjelenjen azon a nemzetközi porondon, amely a világörökségi helyszínek turisztikai népszerűsítését tűzte ki céljául. A borvidék az Underground Európa projekt keretében jelenik meg, vagyis elsősorban Tokaj-Hegyalja földalatti világának, pincéinek és pincerendszerének, de tág értelemben, ehhez kapcsolódó látványosságainak bemutatásával vesz részt az együttműködésben. A platform négy tematikára épül: Királyi Európa, Romantikus Európa, Ókori Európa és Földalatti Európa, amelyekben olyan világhírű nemzetközi világörökségi helyszínek kerülnek bemutatásra, mint Champagne (Franciaország), Wallonia (Belgium), Wieliczka (Lengyelország), Falun (Svédország) stb. A világörökségnek és a fenntartható utazásnak szentelt oldal elsősorban Kína és az USA turisztikai lehetőségeit kihasználva, kínál egyedülálló és tartalmas élmény az érdeklődőknek, megismerve az európai kulturális örökségét, világörökségi értékeket. “Célunk, hogy változtassunk az emberek utazási szokásain. Szeretnénk, ha előtérbe kerülnének a tartalmasabb kirándulások, ahol a vendég hosszabb tartózkodási idő alatt megtapasztalhatja a helyi kultúrát és a környezetet, [...]

06. szeptember

ELKÉSZÜLTEK A HELLOWOOD ÉPÍTÉSZMUSTRA ALKOTÁSAI

2018-09-06T12:53:27+01:002018. szeptember. 06.|

Immár a második évet zárta a 2018. július 22-29. között megrendezésre került Hellowood Építész Mustra a Tokaji borvidéken. A Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász tanszékének hallgatóival kiegészült összegyetemi építésztábor olyan alkotások, építészeti projektek létrehozására vállalkozott, amelyek amellett, hogy a helyi közösségek igényeire reagálnak, figyelemfelkeltők és turisztikai vonzerővel is bírnak. A Hellowood programját a résztvevő építészképzések nagy része beépítette a tantervébe. Így lehetőség nyílt arra, hogy még alaposabban előkészített, még inkább a helyszín adottságaihoz illesztett, funkcionális és jól használható alkotások szülessenek. A Hellowood feladata az egyetemek közötti együttműködés, a fiatalok együtt gondolkodásának elősegítése olyan konkrét helyzetekben, környezetben, amely során a diákok egy teljes projektet vihetnek végbe, megtapasztalva a felelősséget, mind a saját csapatuk, mind az adott közösség és környezett iránt is. A Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács célja a Hellowood alkotótábor támogatásával a Tokaji borvidék új, fiatalos szemszögből való megközelítése, a régió rejtett értékeinek felfedezése, megismertetése. A Hellowood nemzetközi népszerűsége és rendkívül magas médiafigyelme a borvidék számára is fontos hozadékkal bír, hiszen a kreatív, közösségépítő funkcióval rendelkező alkotások mind a helyi lakosság számára, mind turisztikai szempontból is jelentősek, az idelátogatók számára vonzó úticélt jelentenek. Az egyetemek órarendjébe beépülő oktatási kurzus nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében, akik fél éven keresztül tanulhatnak a Tokaji [...]

26. július

„HÁZUNK TÁJÁRÓL ÉS TÁJUNK HÁZÁRÓL” – KÉSZÜL A BORVIDÉK TÁJEGYSÉGI ARCULATI KÉZIKÖNYVE

2018-07-26T14:38:20+01:002018. július. 26.|

A Miniszterelnökség háttérintézménye, a Lechner Tudásközpont megbízásából megkezdődött a Tokaj-Hegyalja világörökség területére vonatkozó Építészeti Tájegységi Arculati Kézikönyv kidolgozása. Ezzel összefüggésben a szervezők fórumokat, munkamegbeszéléseket tartanak a Tokaji borvidék három településén Sárospatakon, Tokajban és Bodrogkeresztúron.           2018. december 31-ig valamennyi önkormányzat építészeti szakemberek bevonásával elkészítette saját településképi arculati kézikönyvét, amelyet a település testületi rendeletben is elfogadott. Ezen értékek, jellemzők és összefüggések feltérképezésének, térségi szintű bemutatásának ad teret az „Építészeti-Tájegységi Arculati Kézikönyv”, amely a régió építészeti értékeinek esszenciáját adja. A tervezett tanulmány összegzi a 27 település épített örökségét, így sorvezetője lehet a jövőbeni döntéseknek, fejlesztéseknek, és egyben követendő zsinórmértéket szab a lakosság részére is. A tokaji 2018. július 23-i Világörökségi Bormúzeumában tartott előadáson elhangzott, hogy a térségnek meg kell egyezni a közös, értékhordozó építészeti attribútumokban. A Tokaji Borvidék Fejlesztési Tanácsa által végzett felmérések, elkészített dokumentációk segítik a tájegység bemutatását, a terv tartalmi részeinek összeállítását. A Településképi Arculati Kézikönyv elsődlegesen a lakókörnyezet örökségeit tartalmazza, az Építészeti-Tájegységi Arculati Kézikönyv pedig a települést övező tájértékeket, karakter jegyeket is vizsgálja, amely ajánlásokon és példákon keresztül közérthetően összegzi és osztja meg a tájegységre vonatkozó alapelveket és ismereteket.  

18. július

ISMÉT TOKAJ-HEGYALJÁN ÉPÍT A HELLOWOOD

2018-07-18T10:17:44+01:002018. július. 18.|

A Hello Wood, az ország legismertebb építészeti oktatással foglalkozó stúdiója, akik Csóromföldétől Argentínáig tartanak nemzetközi építészeti táborokat, és Torontótól Londonig jegyzik munkájukat. Idén második alkalommal építkeznek Tokaj-Hegyalján, új lendületet hozva a borvidék életébe, új szemszögből bemutatva annak egyetemes értékeit nem csak a helyi lakosok, de az egész ország számára.             A Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács célja, hogy Y-generáció fiatal tervezői installációikkal reflektáljanak a Tokaji borvidék különleges adottságaira, a borra, a világörökségi tájra, épített környezetre, a helyi hagyományokra és a lakosság helyzetére. Strommer Dávid, a Tokaji Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. ügyvezetője a június 17-i sajtótájékoztatón elmondta, hogy rendkívüli sikert tudhatott magáénak tavalyi évben megrendezett első Hellowood Építészmustra, ahol 7 településen 11 alkotást álmodtak meg a fiatal építészek. Héjj Dáviddal a Tanács elnökével fontosnak tartják, hogy folytassák a projektet és minél több borvidéki településen készülhessenek hasonló alkotások. Kiemelt cél, hogy a helyi lakosság számára is olyan szerethető installációk szülessenek, amelyek közösségi térként is szolgálhatnak és láthatóvá teszik a települést. Fontos, hogy a helyben élők közösségeket tudjanak alkotni és büszkék legyenek arra, hogy a világörökségi területen élnek. A tavalyi évhez hasonlóan a remények szerint az idei évben készülő alkotásokat is rendkívüli érdeklődés övezi majd, mind a lakosság mind [...]

25. június

MEGTALÁLTUK TOKAJ-HEGYALJA HŐSEIT!

2018-06-25T20:10:46+01:002018. június. 25.|

A Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft.  keretein belül működő Világörökségi Gondnokság szelfipályázatot hirdetett Tokaj-hegyaljai fiatalok számára, azzal a céllal, hogy megismertesse a jövő generációjával Tokaj-Hegyalja világörökségi értékeit. Kiemelt célunk a Tokaji borvidék kulturális értékeinek megóvása és továbbadása a fiatalok számára, ezért a mai trendeknek megfelelően szelfiversennyel népszerűsítettük azt, elérve, hogy a fiatalok utánézzenek, olvassanak arról mit jelent a világörökség, milyen értékekkel rendelkezik Tokaj-Hegyalja. Az Instagram felületén olyan szelfikép feltöltése volt a feladat, ahol a készítő vagy készítők „önarcképén” túl világörökségi értéket is bemutat az alkotás. A @tokajwineregion; #tokajheroes hastagek használatával lehetett pályázni. A fotók lehetséges témakörei Toka-Hegyaljához kapcsolódó tájak és jellegzetességeik (motívumok, népszokások, tájegységek stb.), hagyományos közösségi értékek (házasság, család, vallás, hagyományok stb.), épített örökség (kastélyok, várak, ódon lakóépületek, templomok stb.) voltak. A beérkezett munkák közül a 10 legjobbnak ítélt alkotás a Jó éjszakát Mád! fesztiválon egy díjátadó keretén belül került kiállításra. A kiválasztás legfontosabb szempontja az egyedi ötlet, kreativitás, minőségi megjelenítés, jól látható Tokaj-Hegyaljai világörökségi érték bemutatása volt. A játék fődíját idén Bódisz Ábel nyerte, aki a világon egyedülálló hercegkúti világörökségi pincesort választotta helyszínéül, így alkotása egy 720p kamerás és GPS-es drónnal lett jutalmazva. A második helyezett Koroknai Edit lett, aki kutyájával a dűlőben készített képet, háttérben a csodálatos borvidéki tájjal. Váradi [...]

08. június

Kisfilm készült a határtalan együttműködés népszerűsítésére

2019-01-08T12:23:37+01:002018. június. 08.|

Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. keretei között megvalósuló INTERREG EPICAH nemzetközi projekt célja a határokon átnyúló természeti és kulturális örökség népszerűsítse és védelme. Partereinkkel együttműködve különböző fejlesztési módszerek kerülnek kidolgozásra, amelyekből jelentés készül az Európai Bizottság számára. A jó gyakorlatok cseréjének köszönhetően olyan fejlesztési javaslat készül, amely iránymutatást ad a határon átnyúló programok javítására, a természeti és kulturális örökség eredményesebb kezelésére, turisztikai vonzerejének fejlesztésére. A program népszerűsítése érdekében a térség kulturális, természeti örökségének bemutatására kisfilm készült. A határon átnyúló együttműködés egyik fontos pillére a vidék szépségének, látnivalóinak, történetének a bemutatása a turisták számára a határ mindkét oldalán. A film célja, hogy vonzóvá tegye a térséget az érdeklődők számára, segítve ezzel az INTERREG EPICAH projekt eredményesebb működését. https://www.youtube.com/watch?v=KdtNWCZddkg

12. április

Tokaji borvidék Területfejlesztési Stratégiai és Operatív Programjának Stratégiai Környezeti Vizsgálata

2018-04-12T12:41:58+01:002018. április. 12.|

A Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács munkaszervezetet elkészítette a TOKAJI BORVIDÉK TERÜLETFEJLESZTÉSI Programja – Stratégiai és Operatív Program c. dokumentumok Stratégiai Környezeti Vizsgálatát . A Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács célja, a Tokaj Borvidék fejlesztésének szakszerű és részben helyi szintű irányítása, a kiemelt térségi, világörökségi és borvidéki fejlesztési feladatok összehangolása. A Stratégiai Környezeti Vizsgálat a Tokaji Borvidék Területfejlesztési Koncepció és a Tokaji Borvidék Területfejlesztési Program átfogó és részcéljait, prioritásait, valamint a prioritásokhoz rendelt intézkedéseket elemzi. A Stratégiai Környezeti Vizsgálat az egyes tervek, illetve programok környezeti vizsgálatáról szóló 2/2005 (I.11.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően készül. A Tokaji borvidék területfejlesztési koncepciójának és programjának stratégiai környezeti hatásvizsgálata a mai naptól elérhető május 11-ig . Véleményeket az info@tbft.hu-ra várjuk. Az alábbi linken elérhető dokumentumok: Tokaji borvidék_környezeti hatásvizsgálat Véleményező adatlap_Tokaji Borvidék Területfejlesztési Program_környezeti