A Tokaji borvidék Európa legcsodálatosabb világörökségi helyszínei között

Európa 34 csodálatos világörökségi helyszínét, 19 Európai Uniós országot bemutató innovatív honlapot indított az UNESCO, a National Georgaphic szakmai bábáskodása mellett. A főképp kínai és amerikai turistákat csábító Európa, romantikus, királyi, földalatti és ókori világörökségi helyszíneit bemutató felületre egyetlen magyar szereplőként került be Tokaj-Hegyalja!

A Tokaji borvidék Világörökségi Gondnokságának közreműködésével lehetőség nyílt arra, hogy Magyarországról egyedüliként a Tokaji borvidék is megjelenjen azon a nemzetközi porondon, amely a világörökségi helyszínek turisztikai népszerűsítését tűzte ki céljául. A borvidék az Underground Európa projekt keretében jelenik meg, vagyis elsősorban Tokaj-Hegyalja földalatti világának, pincéinek és pincerendszerének, de tág értelemben, ehhez kapcsolódó látványosságainak bemutatásával vesz részt az együttműködésben.

A platform négy tematikára épül: Királyi Európa, Romantikus Európa, Ókori Európa és Földalatti Európa, amelyekben olyan világhírű nemzetközi világörökségi helyszínek kerülnek bemutatásra, mint Champagne (Franciaország), Wallonia (Belgium), Wieliczka (Lengyelország), Falun (Svédország) stb.

A világörökségnek és a fenntartható utazásnak szentelt oldal elsősorban Kína és az USA turisztikai lehetőségeit kihasználva, kínál egyedülálló és tartalmas élmény az érdeklődőknek, megismerve az európai kulturális örökségét, világörökségi értékeket.

“Célunk, hogy változtassunk az emberek utazási szokásain. Szeretnénk, ha előtérbe kerülnének a tartalmasabb kirándulások, ahol a vendég hosszabb tartózkodási idő alatt megtapasztalhatja a helyi kultúrát és a környezetet, mélyebb tudást és megismerést nyerve a világörökségi értékekről.” – mondta Mechtild Rössler, az UNESCO Világörökségi Központjának igazgatója.

Az elkészült weboldal egy lebilincselő utazásra hívja az érdeklődőket. Az itt fellelhető világörökségi helyszínekről az általános tudnivalókon túl, izgalmas történeteket, különleges embereket is megismerhetnek az utazók, felfedezve ezáltal a világörökség kiemelkedő egyetemes értékeit.

„Ez a projekt kitűnő példája annak, hogy a National Geographic hogyan tüzeli fel bennünk a felfedezés iránti vágyat, mindannyiunkban a világ legtávolabbi szegleteibe és azokon is túl. Arra törekszik, hogy hozzájáruljon a közösségek gazdasági jólétéhez a világörökségi helyszíneken és azok körül, és hogy a turistákat olyan egyedülálló kulturális attrakciókhoz és tapasztalásokhoz vezesse, amelyeket a helyi emberek javasoltak! – mondta Frank Biasi, a digitális fejlődés és utazási programok igazgatója a National Geographic Maps-nél. ­ – Ezzel az egyedülálló tudással bátorítjuk az észak-amerikai, kínai és más fő turisztikai piacról érkező utazókat, hogy utazzanak másképp, utazzanak mélyebbre, és hogy használják a felületet, hogy segítsen inspirálni és megtervezni az európai útjaikat.”

A honlap Európai Örökségi Napok esemény alkalmából 2018. szeptember 15-én került bemutatásra Párizsban a nagy nyilvánosság előtt. A szervezők reményei szerint a felületnek és sikeres marketingmunkának köszönhetően sikerül megmozdítani a kínai és amerikai utazóközönséget, hogy új szemléletűen, kulturális útvonal mentén tervezzék meg utazásaikat Európába.

Link: https://bit.ly/2QtkwIG