ÖSSZEFOGÁSSAL A TOKAJI BORVIDÉK JÖVŐJÉÉRT

összefogással...A Tokaji Világörökségi Szakmai Nap és a Takács András Emlékdíj Dr. Takács András emlékének adózik, aki a  Széchenyi Programirodán belül a  Tokaj-Hegyalja Világörökségi Térségfejlesztési Programiroda vezetője volt 2011-től.  Az ő feladata volt a Borvidékkel kapcsolatos fejlesztéspolitikai feladatok koordinálása. Azért dolgozott, hogy  kulturális és természeti értékek védelme mellett jelentősen növekedjen a térség szőlészeti, borászati és turisztikai jövedelemtermelő képessége. Az ő szellemiségére való emlékezés jegyében mindig az a személy kapja az elismerést, aki a legtöbbet tette adott évben (vagy egy időszakban) a világörökségi értékek megőrzéséért, illetve a Borvidék fejlesztéséért. A díjat idén két kiváló építész Kovács Ágnes és Salamin Ferenc kapta kiemelkedő és példamutató munkájáért.

Az ünnepség keretén belül Világörökségi Szakmai Nappal tisztelegtek a szervezők Takács András emlékének.

Dr. Molnár Péter, a Bor-Vidék Tokaj-Hegyalja Társaság elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy Takács András által meghatározott irányvonalat és szellemiségét követve Tokaj Hegyalja térségében jelentős fejlesztési projektek kezdődtek. Üdvözlendőnek és kiemelkedően fontosnak nevezett minden olyan most induló fejlesztést, amely értéket teremt és segíti a fiatalokat abban, hogy perspektívát találjanak a Tokaji Borvidéken való maradásban. Egy életpálya modell kidolgozása elengedhetetlen feladata a térség szereplőinek, olyan jövőképet vázolva fel az új nemzedék részére, amely munkahelyeket és biztos megélhetést biztosíthat számukra a borvidéken. Részletesen beszámolt a közeljövőben várható fejlesztési tervekről és azok megvalósításáról. A térség idei legnagyobb projektje a Közösségi Infrastruktúra Projekt, amely a korszerű technológiájának segítségével lehetőséget biztosít a termelőknek a minőségi borkészítésre. Többek között kiemelte, hogy a dűlőút hálózat fejlesztése folyamatban van és ehhez kapcsolhatóan a kerékpárút fejlesztésére is pályázati lehetőségek nyíltak. Beszélt továbbá a Tokaji Borvidék Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet megújulásának és fejlesztésének fontosságáról. Fontos szerepet szán neki nem csak Tokaj Hegyalja szőlészeti és borászati szakképzésében, hanem a magas, nemzetközi szintű szőlészeti borászati kutatások végzésében is, erősítve a szaktanácsadási vonalat is. A Szőlészeti, Borászati Kutatás-fejlesztési Projekt célja az országban egyedülálló szőlészeti, borászati kutatás-fejlesztési kapacitás kiépítése a Tokaji Borvidéken, ennek előkészületei megtörténtek, és várhatóan 2017-ben a projekt megvalósítása is elkezdődhet.

A konferencia kiemelt célja volt, hogy felhívja Borvidék minden szereplőjének figyelmét az együttgondolkodásra, és a Borvidék céljait elősegítő közös munkára, a fiatalok megszólítására. A fejlesztési munkák előkészületei elindultak, és közös erővel kell dolgozni a borvidék megújulásáért. Ennek jegyében a Világörökségi Szakmai Napon előadások hangzottak el több témában.

A Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács és munkaszervezete nagy erőkkel dolgozik a fenti projektek mielőbbi megvalósításán. A térség fejlesztési lehetőségeinek áttekintése és a területfejlesztési tervet előkészítő helyzetértékelés bemutatására 2016. május 5. 14 órai kezdettel „Hagyomány. Természet. Modernitás. – Tokaj-Hegyalja fejlesztési irányai” címmel konferenciát szervez, amelynek helyszíne Világörökségi Bormúzeum lesz. (Tokaj, Serház út 55.) A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

A Tokaji Világörökségi Szakmai Nap és a Takács András Emlékdíj Dr. Takács András emlékének adózik, aki a  Széchenyi Programirodán belül a  Tokaj-Hegyalja Világörökségi Térségfejlesztési Programiroda vezetője volt 2011-től.  Az ő feladata volt a Borvidékkel kapcsolatos fejlesztéspolitikai feladatok koordinálása. Azért dolgozott, hogy  kulturális és természeti értékek védelme mellett jelentősen növekedjen a térség szőlészeti, borászati és turisztikai jövedelemtermelő képessége. Az ő szellemiségére való emlékezés jegyében mindig az a személy kapja az elismerést, aki a legtöbbet tette adott évben (vagy egy időszakban) a világörökségi értékek megőrzéséért, illetve a Borvidék fejlesztéséért. A díjat idén két kiváló építész Kovács Ágnes és Salamin Ferenc kapta kiemelkedő és példamutató munkájáért.