MEGTARTOTTA A TOKAJ BORVIDÉK FEJLESZTÉSI TANÁCS IDEI ELSŐ ÜLÉSÉT

Február 5-én tartotta a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács évi első ülését, ahol Dévald István, a munkaszervezet ügyvezetője beszámolt a cég elmúlt időszakban elvégzett tevékenységéről. Többek között három olyan nagy projekt megvalósításán dolgozik a szervezet, amely a jövőben nagy turisztikai vonzerővel fog bírni a térségben. Egyike a Világörökségi helyszínek fejlesztése elnevezésű projekt, amely beruházás kilenc Tokaj-hegyaljai települést érint és 3,4 milliárd forintból valósul meg. Van olyan helyszín, ahol már véget ért a kivitelezés és több helyszínen elindultak a kivitelezésre irányuló közbeszerzések is.

Élménypontok kialakítása Tokaj-Hegyalján projekt keretén belül Hercegkúton, Erdőbényén és Szegiben is egyedülálló, turisztikai szempontból vonzó létesítmények épülnek, amely a látogatóközpont, kiállító, vagy akár közösségi tér szerepét is betöltik majd. Ehhez kapcsolódóan a tervezési szakasz véget ért, így a kivitelezésre irányuló közbeszerzések előkészítése zajlik éppen.

Továbbá Mádon gasztronómiai és látogatóközpont kialakítására kerül sor, amelynek tervei jelenleg a Világörökségi Tervtanács előtt vannak jóváhagyáson.

Az ülés kiemelt napirendi pontja volt a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj világörökségi terület kezeléséről és kiemelkedő egyetemes értékének védelméről szóló 362/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet felülvizsgálatáról, társadalmasításának megkezdéséről szóló beszámoló. A napirend előterjesztője Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi helyettes államtitkára volt, aki elmondta, hogy a szabályozás fő célja a Tokaji borvidék világörökségi kiemelkedő egyetemes értékeinek védelme egy nyomon követhető, kiszámítható jogi környezet segítségével. A tanácstagok véleménye szerint a rendelet célja jó, koncepcionális vita nincs közöttük, viszont fontosnak tartják a helyi döntéshozók bevonását a feladatba, teret engedve az itt élő szakembereknek arra, hogy egy adott szakterületen értékeljék és döntsenek egyes ügyekben. A rendelet társadalmi egyeztetésében a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. is aktívan részt kíván venni.

Fotók: Serfőző László