MFP-EIM/2020-Elhagyott ingatlanok közcélra történő megvásárlása

A Magyar Falu Program keretében meghirdetett Elhagyott ingatlanok közcélra történő megvásárlása című  pályázat benyújtására az alábbi időtartamban 2020. augusztus 11. és 2020. szeptember 10. között van lehetőség.

A pályázat célja:

A kistelepüléseken is jellemző, hogy az idősebb emberek elhalálozásával vagy az ingatlantulajdonosok, örökösök elköltözésével a korábban rendezett épületek elhanyagolttá válnak, az építmények állapota leromlik, amely idővel veszélyezteti a szomszédok életbiztonságát, zavarja a településképet, az ingatlanon megjelenik a parlagfű és más gyomnövények, fertőzésveszélyes helyzetek alakulhatnak ki, valamint ezek az épületek természetesen vonzzák az illegális házfoglalókat is. Összességében a település többi rendezett részét és az ott lakók komfortérzetét rontja.

A községekben gyakran előfordul a romos, elhagyatott ingatlanok látványa, ami a település összképét jelentősen rontja. Ezeknek az ingatlanoknak önkormányzati tulajdonba történő kerülése elősegíti a rendezett falukép kialakítását. A szebb, rendezettebb falukép elérésén túl további pályázati cél, hogy a megszerzett ingatlant az önkormányzat kizárólag közcélra használja.

A kérelmezők köre: 

Helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 321) esetén: azok a települések, ahol az állandó lakosságszám 5000 fő, vagy ez alatti, a 2019. január 1. napján a Belügyminisztérium által kezelt adatok alapján.

A támogatás összege:

A projekt maximálisan igényelhető támogatási összege  5 000 000 forint.

Pályázati határidő:

2020 augusztus 11. – 2020. szeptember 10.

Bővebb információ, forrás: Magyar Falu Program